Budapesti rendelő: +36-20-361-9530, info.tamasidr@gmail.com Kiskunfélegyházi rendelő:+36 70 626 8389, kiskunfelegyhazirendelo@gmail.com

Nem a mozgás gyakorisága, hanem a teljes mennyisége számít

Nyomtatás Szerző : dátum : 2013-08-05 kommentek : (0)

A Queen’s Egyetem kutatása szerint azok a felnőttek, akik a hét néhány napján egyszerre végeznek el 150 percnyi testmozgást, semmivel sem egészségtelenebbek, mint azok a felnőttek, akik rendszeresebben edzenek a hét folyamán.

Az egyetem kutatói Ian Janssen vezetésével 2324 kanadai felnőttet vizsgáltak, és megpróbálták meghatározni, milyen összefüggés áll fenn a heti testmozgás gyakorisága és a diabétesz, szívbetegség és stroke kockázata között.

„Eredményeink azt mutatják, hogy nem számít, hogyan osztják be a felnőttek a 150 percnyi testmozgást a hét folyamán” – magyarázta Dr. Janssen az Applied Physiology, Nutrition and Metabolism júniusi számában megjelent kutatást. „Ha például valaki hétfőtől péntekig semmit sem mozog, de a hétvégén 150 perc testmozgást végez, ugyanolyan mértékű egészségügyi előnyöket élvez a mozgás következtében, mint azok, akik naponta 20-25 percet edzenek.”

mozgás

A kísérlet alanyainak mozgását egész héten folyamatosan mérték a derekukra erősített gyorsulásmérő segítségével. Ez az érzékelő azt rögzíti, mennyit mozog valaki percenként. Dr. Janssen a résztvevőket három csoportra osztotta: azokra, akik teljesítik a javasolt legalább heti 150 perc aerob mozgást, azokra, akik hetente 5-7 napon gyakran aktívak, és azokra, akik ritkán (hetente 1-4 napot) aktívak.

A kutató szerint a legfontosabb következtetés az, hogy a felnőtteknek heti legalább 150 percnyi mozgásra kell törekedniük, és ennek ütemezése az egészségügyi előnyök tekintetében nem számít.

[learn_more caption=”medipress”]Forrás: Medipress hírszolgálat[/learn_more]

 

Cikk nyomtatása

Dr. Tamasi József

szerző

az összes cikk megtekintése

Vélemény, hozzászólás?