Tegnap egy bizonyos Nagy Marcell nevű üzemorvos kolléga, aki 2019 novembere óta a Magyar Orvosi Kamara titkára, etikai vizsgálatot kezdeményezett ellenem hazugságok és csúsztatások alkalmazásával.
Hogy az illető magán akciójáról, vagy MOK tisztségéből adódó eljárásról van-e szó, nem tudom. Azon túl, hogy sajnálatosnak tartom, hogy a Kamara nem aktualizálja a járvány előtt megfogalmazott álláspontját, nem sürgeti mérvadó tényadatok létrehozását, ellenzéki indíttatása ellenére sem lép fel sem építőleg, sem kritikusan a jelen helyzetben a javítható pánikkeltő gyakorlattal szemben, látható, hogy a reflexek ugyanazok, mint az átkos időben: aki bármiben mást állít, mint a egységes nyáj, az boszorkány üldözéssel találja szemben magát és erre a legegyszerűbb eszköz az etikai eljárás.
Természetesen szívesen állok elébe, hogy tisztázzam az Etikai bizottság felé feddhetetlenségemet. Addig is ha már a titkár úr ennyire fontosnak tartotta a kezdeményezését, hogy húsvéti ünnepek alatt nagy nyilvánosság előtt, bennfentesként az interneten megindítsa ezt az eljárást és a nagy nyilvánosság elé kitacepaózza ennek a híranyagát, magát a lakosság megmentőjeként és a Kormány intézkedéseinek feltétlen híveként, engem pedig hamisan ezek ellenségeként beállítva, akkor kénytelen vagyok én is a húsvéti ünnepek alatt erre reagálni. Ennek kapcsán egy Nyílt levelet fogalmaztam meg Nagy Marcell úrnak, amelyet egyidejűleg az Etikai Bizottság számára is előzetes válaszként szánok a felhozott vádakra. Kétségtelen, hogy ez a vizsgálat mindazokat, akik mernek mást gondolni, elbizonytalanítja és megfélemlíti, hogy „na így jár, aki mást mer felvetni”, (félreértés ne essék, nem a jogszabályok be nem tartásáról van szó, hanem a mást gondolásról) ezért nem csak magam szempontjából, hanem mindazok felé is tartozom ennyivel, akik bizakodtak, hogy van helye az alternatív megoldás keresésnek és az együtt gondolkodásnak, akik biztatnak és örülnek, hogy van fény az alagút végén.
Átnézve Nagy Marcell úr tévés nyilatkozatait, úgy találom, hogy éppen ő az, aki álhíreket, rémhíreket terjeszt, azt állítva, hogy minden 30. ember meg fog halni, ezért írtam ezen túl egy feljelentést is a MOK elnökének, Dr.Kincses Gyula úrnak, hogy Nagy Marcell méltatlan a kamarai tisztségének ellátására és etikai eljárást indítsanak ellene a pánikkeltő és rémhírterjesztő magatartása miatt.
Kommentek
Gócza Éva 14 óra ago
2020-04-18
Tisztelt Doktor Úr!
Még a videók megnézése előtt bennem óriási kérdőjelek voltak. Egyszerű emberként – aki nem ért az orvostudományhoz – számoltam a hírek alapján. Nem értettem, mire ez a pánik, hiszen a számok tükrében egy „jobbfajta” influenza sokkal több embert, sokkal rövidebb idő alatt fertőz meg, aminek a következménye, hogy a gyenge, rossz állapotú betegek sajnos meghalnak, hisz a szervezetük számára ez jelenti az utolsó cseppet a pohárban. Ez eddig senkit nem zavart. Édesanyám révén érintett vagyok, minden ilyen fertőzés szezon egy orosz rulett volt eddig is számunkra, hiszen ha megbetegszem, átadom neki. De még olyan felvilágosítás sem történt eddig soha, hogy emberek, ha már nem tudtok szabira menni, s betegen dolgoztok, legalább maszkot vegyetek, kicsit védve a környzezetetekben élőket. Mossatok minél gyakrabban kezet, kerüljétek a tömeget, stb. Aztán jöttek azok az egészségügyi jogszabályok, amik eleve hátrányos helyzetbe hozták az idős, beteg embereket. Megtapasztaltam, hogy az egészségügyi dolgozók egy részének sem jelent semmit a magatehetetlen idős beteg szenvedése. Eddig az sem jelentett gondot, hogy a clostridium difficMost meg egyből „mindmeghalunk” hangulat lett, az eddigi időskorúak elleni hangulat átfordul mániákus, hisztérikus, az idősekre szerintem káros hatással lévő „idősvédelemre”, s néhány nap alatt olyan pánik keletkezett körülöttem, hogy magam is kezdtem elbizonytalanodni. De az eddig megtapasztaltak alapján azt súgta a józan paraszti eszem, hogy ez a borzalmas világjárvány nem lehet valós. S szerencsére Ön és egy-két Önhöz hasonló korrekt egészségügyi szakember felvállalta a szakmai tudása alapján kialakított véleményét, s szaktudásukkal erősítették bennem, s sokunkban a hitet, hogy nem ez lesz a világ vége. Nagyon sajnálom, hogy azért, mert a legjobb tudása, a szakmai becsülete alapján kiállt az emberek elé, s próbálta a hisztériát a tudásával csillapítani, most mindenféle mondvacsinált ürüggyel eljárást kezdeményeznek Ön ellen, s a szakmai hírnevét is próbálják tönkretenni a saját számomra ismeretlen céljaik érdekében. Tudom, ez nem sokat jelent, de szeretném nagyrabecsülésemet, köszönetemet kifejezni, s sok erőt, jó egészséget és minél kevesebb támadást kívánni a további munkájához. Tisztelettel: Gócza Éva